Egy május végi esős pénteken összeállt egy csapat, akik már akkor, a nyár elején azon dolgoztak, hogy bemutathassák Önnek, milyen dekorkozmetikai újdonságokkal készül a Chanel az őszi–téli szezonra. A főszereplő márka termékein túl az alkalom külön érdekessége volt, hogy a Chanel francia sminkmestere, Dominique Papadopoulos mutatta be az új sminkkollekciót három variáció segítségével.
Manapság gyakran kapcsolják össze a játék és a sminkelés szavakat. S ha jobban belegondolunk, valóban van némi összefüggés a két cselekvés között. A különböző izgalmas szemfestékek, rúzsok, szem- és szájceruzák, alapozók és púderek már a boltokban arra csábítanak bennünket, hogy kipróbáljuk, és segítségükkel kicsit új arcot alkossunk. Látva a szivárvány minden színében pompázó rengeteg kozmetikumot, a gyermekekhez hasonlóan a hölgyek is kedvet kapnak egy kis „maszatoláshoz”. Általuk pedig karakteresebbé vagy éppen lágyabbá válik, érzékien felragyog az arc.
Az egészséges és tiszta arcbőr az első lépés az igényesen elkészített smink felé
Persze az alkalomhoz illő smink elkészítése korántsem könnyű feladat. Különösen nekünk, amatőr „mestereknek”. Ezért soha nem árt megismerkednünk az új trendekkel, és tájékozódni az új termékekről. A Chanel új őszi–téli kollekciója bőven tartogat újdonságokat, amelyeket szívesen megérintenénk; kipróbálnánk, mi mindent tudnak és mennyit pluszt adhatnak megjelenésünkhöz. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy csak tiszta és ápolt bőrön mutat szépen a smink. Tehát mielőtt az alapozáshoz kezdene, gondosan tisztítsa le az arcbőrét. A Chanel sminkmestere a szemfesték eltávolításához a Chanel Précision Demaquillant Yeux Intense-t használta. Segítségével kíméletesen és hatékonyan tisztította meg a bőrt a korábbi smink maradványaitól. Ezt követően az alaposabb, mélyebb tisztításhoz Chanel Précision Système Hydratation Le Lait arctisztító tejet használt, illetve az arc hidratálásához a Chanel Précision Age Delay Eye szemkörnyékápoló krémet, valamint a Chanel Précision Hydramax+ hidratálókrémet. Ezeket követheti az alapozás. Ahhoz, hogy az alapozó természetesnek hasson, azt az árnyalatot kell kiválasztani, amely a legközelebb áll a bőr eredeti tónusához. Mielőtt megvenné a kiválasztott terméket, úgy hasonlítsa össze bőre színével, hogy az áll vonalára, a tiszta arcbőrre kenjen egy keveset. Leginkább a kézfejen vagy a nyakon szokták kipróbálni az alapozókat, de ezeken a területeken a bőr más árnyalatú és struktúrájú, mint az arc többi részén. A szokványos áruházi világítás és a természetes fény hiánya gyakran megnehezíti a pontos színkiválasztást.
|
alapozás
Az alapozást követően a bőr ragyogó, felszíne egyenletes
|
A szemkörnyék egyenetlenségeit Dominique kompakt púderrel igazította helyre |
|
A minél pontosabb felvitelt ujjheggyel és szemhéjpúderecsettel segítette |
Az alapozó akkor jó, ha eggyé válik a bőr színével, miközben kiegyenlíti az eltérő tónusokat, és szinte hibátlan arcbőrt eredményez. A modell sminkjének alapja a Chanel Vitalumiére Satin Smoothing Creme Makeup, amely fényszűrő tulajdonsága révén megóvja a bőrt a nap káros sugaraitól. Az alapozást a sminkmester Chanel Poudre Universelle Compacte púderrel tette mattá. Mind a porpúder, mind pedig a préselt vagy kompakt púder segít megőrizni a nap folyamán a smink frissességét és egyenletességét, megakadályozza, hogy a bőr zsírosan ragyogjon. Jó tanács: a szem környékén bánjon óvatosan a púderrel, itt ugyanis könnyen beleülhet a finom ráncocskákba. Púdert önmagában, alapozó nélkül is használhat, de a gyakorlat az, hogy a folyékony alapozót kiegészítve pontosabban elkendőzhetők a bőr szépséghibái. A száraz bőrű hölgyeknek mindenképpen praktikus folyékony hidratáló alapozót használniuk, a púder ugyanis tovább szárítja a bőrt, a felvitelt követően pikkelyes alap keletkezik. Ha mégis ragaszkodnak a púderhez, használják a nedves változatot. A szem környékére világosabb színű alapozó, korrektor vagy púder kerülhet. A vöröses foltokat, valamint az apró hajszálereket zöldes árnyalatú korrektorral tüntetheti el. A szem alapozása azért fontos, mert így biztosíthat jó alapot a szemhéjpúdernek, amely így tartósabbá is válik. A világosabb szín pedig elfedi a szem alatti sötétebb karikákat.
Az alapozás után válassza ki a sminkkel harmonizáló pirosítót. Az arcpír szerepe, hogy kiemelje az arccsontot, és növelje az arc ragyogását. Tökéletesen össze kell dolgozni az arc színével, nem szép, ha piros csík díszeleg az orcán. Az ecsetre ne vigyen fel túl sok port, ha mégis több kerül rá a kelleténél, ütögesse le a felesleget. Dominique a Chanel Irréelle Blush pirosító Incognito árnyalatával emelte ki a modell arccsontját. A szemöldök élénkítésére a Le Sourcil de Chanel háromszínű szemöldökárnyalót használta. A szép vonalú szemöldök felhívja a figyelmet a szemre, és nagyobbá teszi. A szempillák vonalát a Chanel Le Crayon Yeux szemkontúrceruza Silver árnyalatával erősítette, majd az őszi–téli kollekció újdonságával, a Chanel Ombre D’Eau szemhéjfesték Blue árnyalatával kezdte a szem színezését. Ezt a szikrázó kéket mosta át a Chanel Ombre D’Eau Plum árnyalatával, s kialakította a szilvakék ragyogást. Az újdonság textúrája kétfázisú: a vizes alkotórész frissít, míg a púderes a tartósságról gondoskodik. Az ajak kontúrjára a Chanel Le Crayon Lèvres Lilirose árnyalata került, színét a szezon sztárterméke, a Lèvres Impression de Chanel Print harmóniájának Pink árnyalata adta. A termék három különböző árnyalatú rúzzsal átitatott szivacspárnát rejt. Krémes textúrájuk habkönnyű, az árnyalatok keverése újabb és újabb színek kombinációját teszi lehetővé. Használata roppant egyszerű, s rendkívül hosszan tartó, csodálatos színt biztosít. A szempillák ragyogó feketéje a Chanel Extracils szempillaspirálnak köszönhető. Az alsó, valamint a felső pillák élénkítése, festése nagyobbá teszi a szemet, amely így még hangsúlyosabbá válik.
A nappali smink alatt általában a kevésbé élénk, visszafogott színek használatát értik, mind a szemen, mind pedig az ajkon. Ma már azonban a sminkelést szerencsére ennél sokkalta felszabadultabban lehet „művelni”, és egyáltalán nem meglepő, ha délelőtt tíz órakor erősen hangsúlyozott szemű és szájú hölgyekkel találkozunk az utcán, mint ahogyan az sem kirívó, ha egy esti partin könnyű és diszkrét make upot viselnek. A nappali smink elkészítéséhez a Chanel Les 4 Ombres négyszínű szemhéjpúder Fascination árnyalatát használta Dominique. A szemhéjpúder kiválasztásának nincsenek szigorú, a szem színéhez igazodó szabályai. Bármilyen szemszínhez bármit lehet és érdemes is kipróbálni. Egyetlen szempont van, mindig egymást kiegészítő árnyalatokkal szoktak dolgozni, amelyeket könnyedén lehet keverni. A gyöngyházszíneket elsősorban a szemöldökcsont kiemelésére használják, így nagyítani lehet a szem környékét. A matt árnyalatokkal egyenletes bőrfelszínt alakítanak ki, a sötétebbek elrejtik a szemet, a világosabbak kiemelik. A szép és pontos szemhéjszínezéshez négy különböző színű szemhéjpúdert alkalmaznak. Egy közömbös tónust a szemhéj alapozásához, egy főszínt, egy sötétebb árnyalatot a kiemeléshez, egy halványabbat pedig a világosí- táshoz. A szem felső és alsó kontúrjának hangsúlyozását a Chanel Le Crayon Khol szemkontúrceruza Noir árnyalata adta, amely a szem formáját emeli ki. A szemöldököt itt is a Le Sourcil de Chanel háromszínű szemöldökárnyalóval élénkítette a sminkmester. A Chanel Extracils fekete színű szempillaspirál gondoskodott a szempillák hangsúlyáról. Az ajak színe egy pillanat alatt megváltoztathatja megjelenésüket, ezért érdemes különböző alkalmakhoz színben és stílusban illő árnyalatot választani. Az ajakkontúr tónusa lehetőleg egy árnyalattal legyen sötétebb a rúzs színénél, használatával korrigálhatja az apró formai hibákat. A keskeny ajak teltebbnek látszik, ha a ceruzával a természetes vonalán kívül rajzolja körbe, ha pedig egyenetlen, ki tudja egészíteni a kontúrceruza segítségével ott, ahol szükséges. További előnye a kontúrceruzával körberajzolt ajaknak, hogy rúzsozáskor egyszerűbben marad a vonalon belül. A ragyogó gyöngyházárnyalatok teltebbnek mutatják ezt az érzéki testrészt. A matt rúzsok meleg hatást eredményeznek, az ajkat kevésbé teszik teltté, inkább illenek az esti sminkhez. A nappali smink ajakkontúrja a Chanel Le Crayon Lèvres szájkontúrceruza Lilirose árnyalata, színe pedig az őszi–téli kollekció újdonsága, a Lèvres Impression de Chanel Tint harmóniájának Beige színe. A termékben található applikátor segítségével lehet a rúzszsal átitatott szivacsról felvenni a festéket. Minél jobban ütögeti a szivacsot, annál sűrűbb, tömöttebb színt kapnak az ajkak anélkül, hogy vastag és nehéz rúzsréteg borítaná. Mindez az egyedülálló zselés formulának köszönhető. A termék Tint variációja visszafogott árnyalatokat rejt, amelyek a nappali smink elkészítéséhez nyújtanak segítséget. A három színt, amelyek a termékben találhatók, kedve szerint keverheti, ezzel is tovább variálva az ajkak árnyalásának lehetőségét.
Az alkalmi vagy esti smink az, amely talán a legkülönlegesebb odafigyelést és átgondoltságot kívánja a hölgyekből. Az alkalom fontossága s megkülönböztetett figyelme ily módon is lemérhető a smink viselőjén. De az szintén érdekes megállapítás, hogy azok a hölgyek, akik a hétköznapok során nem sminkelik magukat, különleges alkalmakkor biztosan megteszik. Az az esti make up, amelyet Dominique bemutatott, azért különleges, mert egyszerűségében válik exkluzívvá. Az előző két smink során lényegesen több termékkel és eszközzel dolgozott, és ez az a változat, amelyet a nem annyira gyakorlott és kevésbé biztos kezű hölgyek is egyszerűen elkészítenek. A lényeg a szem erős, intenzív kontúrja, az ugyancsak hangsúlyos szemöldök, de az igazi drámai hatást a mélybordó ajak váltja ki. Az alapozást követően a szemöldököt a Le Sourcil de Chanel háromszínű szemöldökárnyalóval intenzíven átfestette, majd az alsó és felső szemhéj belső vonalát kihúzta a Chanel Le Crayon Khol szemkontúrceruza Noir árnyalatával. A szemhéjra csupán világos, szinte láthatatlan szemhéjpúder került. A szempillák erős fekete színéről a Chanel Extracils szempillaspirál Noir gondoskodott. Az igéző tekintet még igézőbbé varázsolja a műszempilla, amely dúsabbá és hosszabbá teszi a saját pillákat. Ha a szempillák egyenes szálúak, szempilla-göndörítővel alakíthatja, amely nagyobbnak mutatja a szemet. Az ajak élénk kontúrját a Chanel Le Crayon Lèvres szájkontúrceruza Mondoré- Nude árnyalatával erősítette meg, színét pedig a Lèvres Impression de Chanel újdonság Ink harmóniájának élénk Violet színétől kapta. Ha megízlelte a Chanel új kollekcióját, és ha kedvére kipróbálta Dominique sminktippjeit, s még érez magában további ötleteket, valósítsa meg, játsszon tovább, a megszámlálhatatlan sminkvariáció lehetővé teszi. S persze a Chanel szakemberei, akik megteremtették számunkra ezt a pompás átváltozási lehetőséget.
|